A Heves Megyei Népművészeti Egyesület, a Népművészeti Egyesületek Országos Szövetsége (NESZ) és az Egri Kulturális és Művészeti Központ közös rendezésében VISELETEK  RÉGEN  ÉS  MA címmel rendeztek konferenciát Egerben 2013. március 22-23-án.

A cél tanácskozási és találkozási lehetőség teremtése az országban tevékenykedő műhelyek, szakkörök, szakemberek számára. A rendezvény háziasszonya Fehér Jánosné volt, aki a Heves Megyei Népművészeti Egyesület elnöke. (2012-ben a Gombold újra! pályázat tervzsűriének tagja.) 

A felhívásban olvasható a következő mondat további céljaikról: "Szeretnénk, ha a konferencia hozzájárulna az olyan ma is hordható viseletek népszerűsítéséhez, amelyek a hagyományos formákat, motívumokat őrzik."

A tanácskozást Eger polgármestere, Habis László is köszöntötte, majd a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhely vezetője, Beszprémy Katalin nyitotta meg az eseményhez tartozó kiállítást. http://www.hagyomanyokhaza.hu/nmm/

A konferenciát pedig Igyártó Gabriella nyitotta meg a Népművészeti Egyesületek Szövetségének Igazgatója. http://nesz.hu/

Az előadások közül F. Dózsa Katalin művészettörténész előadása nagyon érdekfeszítő volt. Ennek címe: A népviselet is divat. Előadásában azt fejtegette, hogy a népviselet alakulására hogyan hatottak a művészettörténeti korszakok, illetve az aktuális divattal milyen kölcsönhatásban volt. A viseletkutató egyébként A Magyar Divat 1116 éve (A magyar viselet a honfoglalástól a 21. század elejéig )című könyv szerkesztője, amelyet a Gombold újra! 2012-es pályázatának divatbemutatójához kapcsolódó rendezvényén mutattak be először.

A délutáni program Hrivnák Tünde divatbemutatójával kezdődött.

A bemutatót követő előadásán megtudtuk róla, hogy Békés megyéből Tótkomlósról származik. Már gyermekkorában eldöntötte, hogy divattervező lesz, mivel környezetében a népi kultúrából származó gyönyörű tárgyak folyamatosan jelen voltak. A paraszti kultúrából vett motívumkincset szeretné ruháin keresztül is népszerűsíteni.

Szombaton is várt ránk két divatbemutató. A Molnár Madarász Melinda (Meyke) és Cséfalvay Lilla és Fanni tervezőpáros a Gombold újra! pályázaton is bemutatott ruháit láthattuk. Meyke ezek mellett más kollekcióiból is hozott látnivalót. Róla a következőt olvashatjuk az említett pályázat honlapján:

"Kerámia, ruhatervező és vizuális környezetkultúra tanárként végzett a Magyar Iparművészeti Egyetemen. Jelenleg is tanít a Jelky András Ruhaipari Szakközépiskolában, miközben önálló tervezőként dolgozik. Több alkalommal lett győztese a Tetőtől Talpig pályázatnak és két alkalommal Kozma Lajos Kézműves Ösztöndíjat is kapott. 2006-ban a Magyar Formatervezési Nagydíjon elnyerte a Kulturális Örökség Minisztériumának különdíját. Számos magyar bemutatkozás mellett ruháit láthatták Brüsszelben és Vilniusban is." http://www.domainteam.hu/gomboldujra/index.php?oldal=tervezok

Az ő divatbemutatójának és előadásának volt a legnagyobb sikere a konferencián. Néphagyományunkhoz való alázatos hozzáállása, megismerni vágyása kreatív egyénisége magával ragadt a hallgatóságot.

Meyke egyébként a Gombold újra! pályázat különdíjasa volt 2012-ben.

Cséfalvay Lilla és Fanni egri divattervezők. Ruháikon a méhsejtes technikával kísérleteztek, nem véletlenül kapta bemutatott kollekciójuk a Sejtdimenzió nevet. Mindketten a MOME-n és a London College of Fashion-ön tanultak divattervezést. A bemutatott darabok egyikét sem viseleti darabnak szánták. Funkciójuk a divatbemutatókon való megjelenés. A népviseletek forgástestekre redukálhatósága ihlette őket.



Előadásukban nagyon érdekes volt az, amikor az alkotói folyamatról beszéltek.

Remélem sikerült kedvet csinálnom Nektek ahhoz, hogy két év múlva (is) elátogassatok erre az érdekes konferenciára! :)

Címkék: konferencia divat egyesület népviselet divattervező hímzés divatbemutató szőttes művészettörténész textiles Eger Gombold újra! Hagyományok Háza Heves

Életkép - Magyarlukafa 1982

 2013.02.27. 23:18

A Fiatal Népművészek Stúdiójának tagjait láthatjátok munka közben. (Buday Nagy Anna - fazekas, Lovas Kata - textiles) Ez a szerveződés a 70-es években indult a Táncházmozgalom mellett, a fiatal kézműveseket foglalta magába. Ezt a generációt Nomád Nemzedéknek is emlegetik Csoóri Sándor nyomán. Ezek a fiatalok ki akartak szakadni az akkori túlszabályozottságból, és az alkotás örömében és az emberi közösségek révén találták meg saját útjaikat. Táborozásaikról rengetek történetet lehet hallani tőlük, de ami igazán átsüt az a jókedv és a harmónia. :) Vegyünk példát tőlük!!! ;)

Jobb- Lovas Kata.jpg

Címkék: fazekas textiles Nomád Nemzedék Fiatal Népművészek Stúdiója

A hevesi Csillagvirág Népművészeti Egyesület következő Budapesten látható kiállításának megnyitója 2012. szeptember 7-én lesz 14.00 órai kezdettel a Népi Iparművészeti Múzeumban. (Bp. I. ker. Fő utca 6.) csillagvirag_logo.png A Clark Ádám és Batthyány tér között található múzeum galériarészén látható időszaki kiállítást Beszprémy Katalin, a Hagyományok Háza Népimvészeti Módszertani Műhelyének vezetője nyitja meg. Ezt követően Juhász Katalin népdalénekes előadását hallhatják a vendégek. 

Az egyesület, amelynek munkáit láthatjátok a kiállításon 2004-ben alakult. Kiemelt céljuk, hogy a tárgyformáló népművészet és kézművesség hagyományait felgyűjtsék és ápolják, valamint a mai kornak megfelelő feldolgozású népi iparművészeti alkotásokat hozzanak létre. E sorok honlapjukon olvashatóak: 

http://www.hevesfolkart.hu/csillagvirag.html

A szervezet tagjai között rengeteg Népi Iparművész, és Népművészet Mestere található. Rendezvényeiket mindig közösen tervezik és valósítják meg. 

A mai napon majdnem teljesen felinstalláltuk a kiállítást, a következő napokban már csak pár simítást kell elvégeznünk. Báder Vera büszkén mondta, hogy a tagok mindnyájan önkéntes munkában végzik a kiállításépítést.

Csillagvirág_1.jpg

Ha eljöttök a megnyitóra, elsősorban nagyon szép szőtteseket fogtok látni:

szőttesek kék.jpg

Ezeket fazekas tárgyak egészítik ki. Fazekas Lajos kézműves is a Csillagvirág Egyesület tagja. A nagy ismertségnek örvendő, népszerű nádudvari fekete kerámiáiból is szemezgettük jópár gyönyörű darabot, amelyek nagyrészt a múzeum saját gyűjteményéből kerültek elő. Ezeket a tárgyakat most tudjátok megnézni csak, hiszen nem szerepelnek az állandó kiállításunkon.

Nádudvari fekete kerámia.jpg

A Hagyományok Háza nyílt hetén (szept. 10-16.) alkalma nyílik a látogatóknak kipróbálni a vászonszövést és különböző előadások is kapcsolódnak a tárlathoz.

tanítás.jpg

 

 

Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket és eljöttök pénteken a megnyitóra!

Találkozunk ott! ;)

 

 

 További fotókat itt találtok:

http://www.hagyomanyokhaza.hu/galeria/1160/

 plakát.jpg

 

 

Címkék: egyesület fazekasság szőttes szövés Hagyományok Háza Csillagvirág Heves Népi Iparművészeti Múzeum

Mint ahogy már az előző bejegyzésben írtam Nektek arról, hogy a Kézműves Múzeumba való megérkezésünkkor  láthattuk egymást először teljes pompában. Sok időt töltöttük egymás fotózásával. Nagyon nagy élmény volt! :)

Na, de lássuk a ruhákat! A képen látható török leányzó már ismerős lehet Nektek, mert az egyik bejegyzésemben ő tartotta a kezében a brazil hangszereket. Vele kapcsolatban a legmarandóbb élményem akkor történt, amikor egyszer késve mentem reggelizni. A folyosón összetalálkoztam vele. Ő teljes nyugalomban slattyogott kifelé a hálóépületből. Beszélgettünk az étterem felé menet, és együtt reggeliztünk, mivel már minden résztvevő a közösségi teremben volt. Tehát ő legnagyobb meglepetésemre kb. 20 percen keresztül azt ecsetelte, hogy a törökök és a magyarok mekkora barátok. Hiszen egy helyről származunk és tulajdonképpen mi egy népcsoport vagyunk, szóval a kultúránk is ezért hasonló... Háttt... öööööö ... én szorgosan lapátoltam befelé  a finom salátát  és kenegettem a vajas kenyeret inkább. Nem akartam illúzióromboló lenni. :)))) Mindenestre, mint két jó ismerős lopakodtunk be a megkezdődött előadásra.

10 Török.jpg

A holland leányzó ül a szintén holland fiúcska ölében. Nagyon édesek voltak. Egyébként nem egy pár, ezt kihangsúlyozták. Hát volt miért, hiszen nagyon aranyosak voltak együtt, összeillettek. A leányzó főkötője gyönyörűséges fehérhímzéssel díszített, teljesen kikeményítve egy érdekes formára. A nagydumás Pieterrel, aki szerencsés közületek, összefuthat a Mesterségek Ünnepén is, mivel eljön hozzánk! ;) Készüljetek fel a kemény akcentusra. Nekem pl. a francia srác fordította le, hogy mit is akar mondani. (Pieterről-angolra)

23 Hollandok.jpg

A képen bal oldalon az orosz (?!?) Oyuna, majd a brazil Thiago, a svéd Hanna (szobatársam) és az afrikai srác látható. Hanna ruhájáról annyit tudok, hogy ez egy egybeszabott zöld ruha, ami fogason nagyon szörnyen néz ki. Nagyon kíváncsi voltam mi lesz ebből, amikor felveszi. Viszont a szép kiegészítőkkel nagyon helyes volt végülis. Nekem különösen a főkötője tetszett.

21 orosz, brazil, észt, afrikai.jpg

Ursula a svájci lány volt. Ahhoz képest, hogy milyen sztereotípiák éltek bennem a svájciakról, annak ő teljesen az ellentéte volt. Egy nagyon édes, mosolygós, kifejezetten kedves, vidám lány ő. Azt hiszem ő volt a legszimpatikusabb a kongresszuson. Ja, egyébként én sióagárdi népviseletben vagyok, ha valaki nem tudná... ;)

18 magyar és svájci lány svéd táskákkal.jpg

A következő képen a bal oldalon thaiföldi lányok beszélgetnek vidáman a kép jobb oldalán látható indiai Dyviaval.

16 Thai, India.jpg

A már bemutatott szlovák és brazil fiú teljes pompában. Érdemes megfigyelni, hogy a piros, a sárga, a kék színek hogyan harmonizálnak a ruáikon. Teljesen más kultúra de együtt is jól mutat a két viselet. A feltűnési versenyt természetesen Gabriel nyerte. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy még hozzáfűzzek valamit a múltkori bejegyzésem egyik gondolatához. Írtam, hogy a ruha jellemzi az adott kultúrát is. Gabriel ezen a napon Stockholm utcáin is szemrebbenés nélkül járkált a pávatollaival, miközben színes szallagos dobját ütemesen verdeste az unalmasabbnak tartott pillanataiban. :D (laza...)

szlovák brazil.jpg

Hát igen... a svéd szervezőlánynak érdekes elképzelései vannak a svéd népviseletről... Ti mit gondoltok?? :D (Jól látjátok, a mellény alatt párducbőrt imitáló blúzocska lapul.)

14 Sved szervezo erdekes viseletben.jpg

Végezetül pedig egy kisebb csoportkép. Balról jobbra: svéd, magyar, észt, 4 brazil fiú különböző ruhákban, és a végén egy lengyel lány.

DSC_0392.jpg

Na jó még egy ráadás a lányoknak pasikról. Válogassatok! ;)

DSC_0446.jpg

Címkék: brazil thai török kongresszus holland szlovák népviselet indiai Svédország IOV

Népviseletbe öltözve zuhogó esőben ültünk be a buszba reggel, miután párszor megtettem az utat a szállásunk két épülete között Laci (magyar kovács barátunk) kabátját fejemrehúzva. Természetsen nem kellett volna rohangálnom az esőben, ha nem felejtek pár dolgot a saját szobámban. :) Laciéknál öltöztem, mert egyedül igen nehéz felvenni és megkötözni a szoknyákat kiegészítőket. Két ruhadarab felvétele között pedig szobáról-szobára járkálva kerestem olyan személyt, aki hajat tud fonni. Mivel mindenki el volt késve az öltözködéssel, jobb híján Laci segítségére kényszerültem-e téren is. Persze a szobák járása során én is segítettem öltözni másoknak. Például Anna-Liisanak, az észt lánynak, akit a következő kép bal oldalán láthattok. A derekán látható piros mintás csík egy nagyon hosszú szőtt szalag, amit spirálisan kell feltekerni a derekunkra. Ezzel rögzítettük a kötényét és az ingét is.

7 Észt, magyar, szlovák.jpg

A hajam újrafonása a buszon történt meg végülis. Úgy döntöttem, hogy annak a segítségét fogom kérni, akinek a legszebb a hajfonata. Ezek a litvány lányok voltak. Itt a képen az indonéz Andrissal láthatjátok őket:

17 Litván lányok az Indonéz fiúval.jpg

Laci szobatársa a brazil Gabriel volt, akire sikeresen rávarrtam az "érdekes" színű élénk szallagokat, mert elfelejtette elhozni a tűket, amivel meg szokták tűzni eredetileg.

busz k.jpg

Ez után már indultunk is a liljevachls-i kézműves múzeumba, az első nap programjainak helyszínére. A kongresszust Nyamko Sabuni az Esélyegyenlőség minisztere (balról a harmadik) és Anne Ludvigsson a Svéd Kézműves Szövetség elnöke (balról a második) nyitották meg. Ezen kívül Carmen D. Padilla is köszöntött minket, aki az IOV elnöke.(balról az első)

28 Carmen D. Padilla, Anne Ludvigson  - Svéd Kézműves Szövetség elnöke.jpg

A megnyitó után még volt sok időnk az ebédig. Ezt azzal töltöttük, hogy egymást csodáltuk és rengeteg fényképet készítettünk. Hihetetlen élményt volt ennyi féle népviseletet látni... Az egészben talán az volt a legjobb, hogy mindenki olyan gyönyörű volt. A ruhák nagyon különbözőek voltak, de úgy tűnt, hogy mindenki a sajátjában a legszebb. Rádöbbentem, hogy nem véletlenül alakultak a népvisletek olyanná amilyenek, hiszen minden embertípushoz, arcformához, bőrszínhez a legmegfelelőbb viselet tartozott. :)

35 csopikép.jpg

A következő bejegyzés a képekről fog szólni és a gyönyörű népvisletekről.

Címkék: kongresszus népviselet Svédország IOV

Az első este

 2012.07.13. 22:43

Az első éjszakát Stockholmban töltöttük ebben a hotelben. A szobák szenzációsak voltak, kettesével vltunk beosztva.

1 szállás.jpg

Amikor megérkeztünk egy fogadással vártak minket a szervezők. Finom tengeri halat ehettünk epres, magvas salátával. A vacsora után szervezett program nem volt, mivel a résztvevők teljesen különböző időpontban érkeztek meg ezen a napon. A vacsora után többen az ebédlőben maradtunk. Előkerült a bőröndünkből a pálinka. Ez segítette a felszabadult ismerkedést. :)

Nagyon kíváncsiak voltunk egymásra. Izgatott volt mindenki. A bemutatkozások után kiderült számunkra, hogy nagyon sok néptáncos van a körünkben. Így indítványoztam, hogy táncoljunk. Elég nagy problémát okozott az, hogy hogyan varázsoljunk zenét a tánchoz. A lelkesedésünk nem csökkent. A brazilok csomagjaiból előkerüktek a hangszerek.

1b brazil hangszerek 2.jpg

A képen egy török lányt, Aydint láthatjátok, az említett dobokkal. Elkezdődött az éneklés és gyorstalpaló dobtanítás. A tánc sem hiányozhatott. Első körben zenelejátszó eszköz hiányában Aydin kapta elő telefonját, amelyről törökzenét hallgattunk és megmutatott nekünk pár táncot. Később, ahogyan a lap-topok is előkerültek, megismerkedhettünk más népek táncaival is.

E rögtönzött mulattság körülbelül éjfélig tartott, amikor a szervezők bejelentették nekünk, hogy sikerült vasalót szerezniük. A vasaló egy igen lényeges eszköz volt többünknek, mivel másnap a megnyitón népviseletben vehettünk részt. Így hajnal egy órakor igen sokan álltunk neki a bőrönből érdekes állapotban elővett ruhák kivasalásához. Tökéletes körülményeink voltak ehhez, mint láthatjátok az ágyaink szolgáltak vasalódeszkául. :D

2 vasalás3.jpg

A képen Maja Farkasovát, a szlovák lányt láthatjátok. Tudni kell róla, hogy ő teljesen szlovák, mégis kitűnően beszélt magyarul, mert magyar környezetben nőtt fel Szlovákiában. Vele végig magyarul beszéltem. :) Miután mindenki sikeresen kivasalta a viseletét nyugovóra tértünk egy óra tájékában.

Címkék: kongresszus népviselet Svédország IOV

Érkezés Stockholmba

 2012.07.11. 18:46

stockholm_1342024762.jpg_960x720

A varsói repülőcsere után sikeresen megérkeztünk Lacival negyed hétre a stockholmi reptérre. A fiatal szervezők transzparensekkel vártak minket, hogy könnyen megtaláléjuk őket és a a szálláshelyünkre szállíthassanak. Már a megérkezésünkkor bemutatkozhattam a "jövőbeli barátomnak" a brazil néptáncos Gabriel Freitas de Souza-nak. A "jövőbeli" barát az annyit tesz, hogy a szervezők kérték hónapokkal az utazásunk előtt, hogy válaszzunk ki valakit, akivel már korábban felvesszük a kapcsolatot az interneten keresztül. Gabrielről  még később hallani fogtok. :)

A

logo_1341862067.jpg_200x208

Első bejegyzéseimet az említett szervezet kapcsán írom, mivel kicsivel több mint egy hete érkeztem meg egy óriásrendezvényükről. Úgy érzem, hogy minél több emberrel meg kell osztanom az élményeimet és tapasztalataimat. Óriási feltöltődés volt, erőt, energiát és új ötleteket adott ahhoz, hog merre kellene továbblépnünk nekünk kézműveseknek. 

Nézzétek el nekem, jogy egyenlőre még kezdetlegesek a bejegyzések. Most tanulom a blog kezelését. Remélem, hogy rájövök, hogyan tudok Nektek sok képet feltölteni.... Várom gyakorlott bloggerek segítségét! :)

Itt láthatjátok a szervezet honlapjának címét:

http://www.iov-world.com/

Az IOV nemzetközi szervezet célja a népművészet és a népi kultúra minden formájának védelme, megőrzése a kulturális sokféleség tiszteletén keresztül. E szervezet két évente várja a világ minden országából azokat a fiatalokat, akik népművészettel kapcsolatos tevékenységet végeznek. Idén Svédországban június 24-30.-ig tartották ezt a világkongresszust.Az első 2008-ban Amerikában volt, majd 2010-ben Kínában.

Magyarországot Vajda László kováccsal képviseltem. Közel kilencven résztvevő jött el Tjörnbe 44 országból. Voltak köztünk néptáncosok, kézművesek, néprajzosok, kulturális programok szervezői és menedzserek.

Nagyon csodálkozom rajta, hogy ennyire nem tudunk Magyarországon a kézművesek körében erről az egyesülésről. Nagyon fontos lenne kihasználni a lehetőségeket, amelyeket nyújtani tud nekünk. Ezekről a későbbiekben írok Nektek.

 

 

Útravalóul

 2012.07.07. 10:48

A népi iparművészet blogot azért hoztam létre, mert azt tapasztaltam, hogy a népművészettel kapcsolatos írások elterjedtek, amióta trendivé vált minden, amire valaki(k) a népi jelzőt biggyesztették.
Úgy érzem ideje létrehozni egy olyan blogot, ahol a népművészetet igényesen felhasználó alkotókról eshet szó, illetve minden olyan eseményről, amely igazi értéket képvisel.
Remélem élvezni fogjátok az olvasást! :)

süti beállítások módosítása