Népviseletbe öltözve zuhogó esőben ültünk be a buszba reggel, miután párszor megtettem az utat a szállásunk két épülete között Laci (magyar kovács barátunk) kabátját fejemrehúzva. Természetsen nem kellett volna rohangálnom az esőben, ha nem felejtek pár dolgot a saját szobámban. :) Laciéknál öltöztem, mert egyedül igen nehéz felvenni és megkötözni a szoknyákat kiegészítőket. Két ruhadarab felvétele között pedig szobáról-szobára járkálva kerestem olyan személyt, aki hajat tud fonni. Mivel mindenki el volt késve az öltözködéssel, jobb híján Laci segítségére kényszerültem-e téren is. Persze a szobák járása során én is segítettem öltözni másoknak. Például Anna-Liisanak, az észt lánynak, akit a következő kép bal oldalán láthattok. A derekán látható piros mintás csík egy nagyon hosszú szőtt szalag, amit spirálisan kell feltekerni a derekunkra. Ezzel rögzítettük a kötényét és az ingét is.

A hajam újrafonása a buszon történt meg végülis. Úgy döntöttem, hogy annak a segítségét fogom kérni, akinek a legszebb a hajfonata. Ezek a litvány lányok voltak. Itt a képen az indonéz Andrissal láthatjátok őket:

Ez után már indultunk is a liljevachls-i kézműves múzeumba, az első nap programjainak helyszínére. A kongresszust Nyamko Sabuni az Esélyegyenlőség minisztere (balról a harmadik) és Anne Ludvigsson a Svéd Kézműves Szövetség elnöke (balról a második) nyitották meg. Ezen kívül Carmen D. Padilla is köszöntött minket, aki az IOV elnöke.(balról az első)

A megnyitó után még volt sok időnk az ebédig. Ezt azzal töltöttük, hogy egymást csodáltuk és rengeteg fényképet készítettünk. Hihetetlen élményt volt ennyi féle népviseletet látni... Az egészben talán az volt a legjobb, hogy mindenki olyan gyönyörű volt. A ruhák nagyon különbözőek voltak, de úgy tűnt, hogy mindenki a sajátjában a legszebb. Rádöbbentem, hogy nem véletlenül alakultak a népvisletek olyanná amilyenek, hiszen minden embertípushoz, arcformához, bőrszínhez a legmegfelelőbb viselet tartozott. :)

A következő bejegyzés a képekről fog szólni és a gyönyörű népvisletekről.